A járvány elején 1 százalék alatt maradt a pozitív tesztek aránya, júniusban pedig volt olyan nap, amikor egy új megbetegedés sem volt. A pozitivitási ráta (a tesztek mekkora hányada ad pozitív eredményt) ősszel nem csak Magyarországon, hanem az egész világon megemelkedett - felelte Pintér Sándor, a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vezetője a szerdai kormányülés előtt a Telexnek arra a kérdésre, hogy mit gondol arról, hogy a WHO májusban kiadott kritériumrendszere alapján a magyar hatóságok nem tartják kontroll alatt a járványt.
Pintér szerint európai és világviszonylatban is azt tudjuk mondani, hogy "a leghatékonyabb védekezésbe Magyarország van."
Ugyanakkor azt is mondta:
Természetes, hogy ha a megbetegedések a világon mindenhol emelkedni fognak, nálunk is ennél lényegesen keményebb intézkedéseket kell majd hoznunk.
Magyarország ma Európa legfertőzöttebb országai között van, s sereghajtók között vagyunk a pozitivitási rátát illetően is - emlékeztet a portál, hozzátéve, hogy utóbbi azért rossz hír, mert ez a mérőszám mutathatja meg, mennyire tartják kézben a magyar hatóságok a járványt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve