Magyarország sikeresen védekezett a koronavírus ellen, sikeresebben, mint Nyugat-Európa országai, eddig a járvány elleni védekezés 590 milliárd forintba került - mondta a hvg.hu szerint Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón.
Az egészségügy felkészült a tömeges megbetegedésre, úgy is, hogy az eddig nem jött el, és a kormány reméli, a második hullám sem fogja elhozni. Azonban a miniszter arra kért mindenkit, hordjanak maszkot és ügyeljenek a másfél méteres távolságtartásra.
Kapcsolódó
A kormányinfón kiderült azt is, hogy amint vége a veszélyhelyzetnek, nyithatnak a színházak, mozik, múzeumok, fürdők. A Parlament június 16-án szavazhat a veszélyhelyzet megszűnéséről, Gulyás azt mondta, arra kérik Kövér László házelnököt és Áder János köztársasági elnököt, mihamarabb írják alá majd a törvényt. Az idősávos vásárlás fenntartását azonban továbbra is indokoltnak látja a miniszter, a változtatásról az operatív törzs dönthet majd a jövőben,
Gulyás bejelentette, az autós koncerteket mindenkinek engedik a jövőben. Közölte azt is, hogy a kormány döntése szerint a Citadellán létrejön a Magyar Szabadság Múzeuma.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve