"A járványszámok rendkívül rosszak, a harmadik hullám nehezebb lesz, mint a második volt. A szabad egészségügyi kapacitások rendelkezésre állnak, 1700 lélegeztetőgépes ágy áll rendelkezésre, 11 ezer szabad kórházi ágy van. A medikusok és a rezidensek is részt vesznek a munkában" - mondta az Infostart beszámolója szerint a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, egyben megköszönte az egészségügyi dolgozók munkáját.
Arra kért mindenkit, hogy tarták be a szabályokat, a kapcsolatok számának csökkentése a kulcs. Hozzátette: ha kellően sokat tudunk oltani és kellően sokan regisztrálnak, negyedik hullám már nem lesz.
A miniszter azt mondta, a nyitást a beoltottak számához fogja kötni a kormány, pénteken a miniszterelnök részvételével ül össze az operatív törzs.
A magyarországi vakcinakészletről azt mondta, a kínaiak idő előtt szállítanak, az orosz késést március végéig behozzák. Az egydózisos, a Johnson&Johnson által gyártott oltásról még nincsenek szállítási információk. Az AstraZeneca ügyében délután 3-kor nyilatkozik az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Gulyás azt mondta, a bizonytalanságok ellenére úgy látják, hogy védettséget nyújt az oltás, komplikációval nem jár. Több millió embert oltanak be AstraZenecával, a probléma mértéke szerény, ezért valószínűleg nincs összefüggés az oltás és az egyes tragédiák közt. Szerinte ez szakmai kérdés. Ahol nem kötelező egyébként félretenni oltást a másodikra, ott 10 napon belül felhasználjuk az oltást. Júniusra a lakosság átoltottsága elérhető.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve