A koronavírus járvány még mindig nem egy olyan „beállt” rendszer, mint az influenzáé, egymástól függetlenül jönnek létre az új vírusváltozatok - írja a Népszava a covid-influenza páros járványt áttekintő cikkében. Ez is olyan, mint egy családfa, amelynek teljesen külön ágain jönnek létre az új variánsok és nem tudni előre, hol és milyen fogja felütni a fejét.
Amit most léphetünk annyi, hogy aki csak teheti, kérje az oltást – fogalmazott Kemenesi Gábor víruskutató hozzátéve, hogy most már látszik és tudományos adatokkal is igazolható, hogy a három vakcina az, ami a mostani viszonyok közt jól megvéd a súlyos lefolyású betegségtől. Csakhogy Magyarországon bár 5,7 millió ember kérhette volna március 18-ig, csupán 3,8 millió vette fel a harmadik oltását. Azaz az érintettek jó egy harmada nem élt a lehetőséggel.
Eközben nem csak a Covid, hanem az influenza elleni vakcináért sem állnak sorba az emberek. A háziorvosoknál elérhető térítésmentes oltásoknak is nagyjából a fele beadásra vár. A patikában megvásárolható mintegy 200 ezer darab négy komponensű vakcinának is megmaradt a negyede.
Ócsai Lajos, az ÁNTSZ egykori járványügyi főosztályának vezetője mindezt azzal magyarázta, hogy lanyhult az emberek veszélyérzete, hiszen tavaly elmaradt az influenza-járvány. Angliában például jelenleg magasabb az influenza-halálozás, mint a koronavírusé.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve