A háziorvosok tapasztalata szerint egyre több az új koronavírus-fertőzött, és meglepően sok közöttük a gyerek, különösen az öt év alatti – írja a 24.hu. Az utóbbiak számára Magyarországon még nincs elérhető oltóanyag. A mostani nyári variáns legjellemzőbb tünete a gyerekeknél a magas láz, gyengeség, orrfolyás, rossz közérzet.
A fertőzés néhány nap alatt lezajlik, ezalatt a kicsik főként tüneti kezelést kapnak. Póta György csepeli házi gyermekorvos elmondta, hogy ebben szezonban még egyetlen páciensének sem volt szüksége kórházi ellátásra. Hozzátette: sajnos a gyerekek átoltottsága meglehetősen alacsony, az olthatóak ötöde kapott eddig vakcinát.
Nyitott kérdés, mi jöhet ősszel
Az Egészségügyi Világszervezet július közepén figyelmeztetett arra, hogy itt van egy újabb járványhullám. Mind több a beteg és az új fertőzés mögött egyértelműen a Dél-Afrikából év elején indult BA.4- és BA.5-variánsok állnak. Kérdés, hogy várható-e újabb variáns Magyarországon, illetve a lakosság mekkora hányadának lehet őszre természetes védettsége.
Ha lennének adatok, azokból meg lehetne mondani, hogy őszre várható-e egy újabb nagy járványhullám. A szakértők úgy látják, hogy az omikron koronavírus-változatból azok maradtak talpon, amelyeknek nagyon erős a fertőzőképességük, de ha valaki oltott és egészséges, annál nem válik súlyos lefolyásúvá a betegség.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve