Pintér Sándor belügyminiszter nemcsak az orvosi kamarával, de más szervezetekkel, meghatározó szereplőkkel konzultál, ezt láthatóan valamilyen miniszterelnöki jóváhagyással teszi. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is belevágott egy hasonló feladatba, munkacsoportokat hoztak létre, ott is készül valamilyen megújítási koncepció. Ebből számomra az következik: van kormányzati szándék arra, hogy végre történjen valami az egészségügyben - mondta Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a Népszavának adott interjúban. Úgy tűnik, hogy a járványhelyzet felerősítette problémákat, és a kormány vélhetően erősebb beavatkozásra készül.
A járvány egyértelművé tette: muszáj lépni, nem halogatható tovább, hogy a kormány törődjön az ellátórendszerrel. Ez mindenképpen fontos hozadéka lehet a járványnak. Mi mindig is azt mondtuk: ezen a területen a változás állandó, ezért a szakmai, a kulturális, a környezeti, a technológiai változásokat időről időre és következetesen követnie kell az ellátórendszer szerkezetének és működésének.
Kapcsolódó
Emellett a tisztiorvosi szolgálat megerősített, önálló és egységes szervezetként, mint amilyen a korábbi ÁNTSZ-volt, hatékonyabban és egységesebben tudott volna fellépni. Szükség van az önálló szervezet visszaállítására - sorolta Kincses.
Egyelőre a járványhelyzet jól alakult, a korán meghozott intézkedéseknek és a lakosság önfegyelmének köszönhetően, ám ez nem ok az elbizakodásra. A járvány csak csillapodott, de még velünk van. Nem tudjuk, lesz-e második hullám, és főleg, hogy mikor, de ha igen, akkor arra most kell felkészülni. Át kell alakítani a védekezés fókuszát: bármilyen gyanú esetén megfelelő izolációs stratégiával kell reagálni, ami csak széles körű, de célzott tesztelésen alapulhat. Elsősorban a zárt közösségek, kórházak, idősotthonok dolgozóit kell rendszeresen ellenőrizni, nehogy szuperterjesztőkké válhassanak. Az ilyen intézményekből távozó betegek kontrolljára is szükség van, hiszen ők is fokozott kockázatot jelenthetnek - mondta a MOK elnöke.
Koronavírus
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve