A nyarat a maszkot szabályosan hordva, a távolságtartásra ügyelve kell végigcsinálni, ezzel kevesebb lehet a haláleset és csökkenhet a kórházba kerülők száma. A maszkot akkor vehetjük le a nyárone, ha egyedül, a családunk körében vagyunk, vagy sportolunk, de utóbbi esetben is tartani kell a távolságot. Idén nyáron nem szabadna engedni a tömegrendezvények megtartását - fogalmazott Falus Ferenc a csatornának.
Véleménye szerint még mindig nem elegendő tesztet végeznek, hiszen azoknak pozitivitása 25 százalékos, ami komoly aggodalomra ad okot. Annyi tesztet kellene csinálni, hogy a pozitivitások aránya 3-5 százalék közé kerüljön.
Miközben az utóbbi négy napban már csökkent a betegek számuk, mai adatok szerint megint többen kerültek kórházba. A statisztikai adatokból az látható, hogy a halálozások aránya nagyobb nálunk, mint a svédeknél - tette hozzá a szakember.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve