A klinikai kutatás szabályai szerint a hétfőn Magyarországra érkezett orosz vakcinát először 3000 önként jelentkezőnek fogják beadni, és ha a teszt során náluk nem jelentkeznek súlyos mellékhatások, a magyar hatóságok engedélyezhetik a Szputnyik V általános használatát - írja az atv.hu.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy Magyarországra érkezett 6000 ampullányi Szputnyik V koronavírus elleni vakcina. A szállítmányt rendőri kísérettel, a Nemzeti Népegészségügyi Központba vitték, ahol - mint a miniszter fogalmazott - a magyar szakembereknek újabb lehetősége nyílik arra, hogy döntést hozzanak az oltóanyag felhasználásának módjáról. Oroszországban 40 ezer ember bevonásával már túl vannak a klinikai tesztelésen, amelynek az eredménye 91,4 százalékos hatékonyságot mutat.
Az ATV Híradója kedden megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy a kormánynak mi a terve az orosz vakcinaszállítmánnyal, illetve, ha Magyarországon engedélyeznek egy vakcinát, az azt is jelenti, hogy azzal már el lehet kezdeni az oltást, vagy meg kell várni az európai uniós engedélyeztetését?
Az Emmi válasza szerint az orosz védőoltással folytatódik az a tudományos együttműködés, amely lehetőséget kínál arra, hogy a magyar hatóságok egy újabb vakcinát vizsgáljanak. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészégügyi Intézet (OGYÉI) bármelyik vakcina használatát engedélyezheti Magyarországon, nincs szükség az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyére.
Hónapok múlva oltanak?
Az RTL Híradónak Rusvai Miklós, víruskutató azt mondta, hogy 3-3,5 hónapos a sztenderd idő, ami szükséges a harmadik fázisú, azaz embereken végzett klinikai tesztelés lezárásához és az engedélyeztetési folyamat lefolytatásához.Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve