A koronavírus elleni gyógyszer kifejlesztésére alakult magyar konzorcium vezetője a műsorban hangsúlyozta: a készítmény a befecskendezéstől számított néhány órán belül védetté teszi a szervezetet.
Elmondta, egy fehérjetípusú gyógyszert fejlesztettek ki, amely az antitestekhez hasonlóan befedi a koronavírus tüskefehérjéit, ezáltal megakadályozva, hogy a vírus a sejtek receptorához kapcsolódjon, vagyis hogy megfertőzze a sejteket - idézi a konzorciumvezetőt az MTI.
Kapcsolódó
A kifejlesztett gyógyszerrel részben azonos molekulát pár évvel ezelőtt egy gyógyszercég vérnyomásgyógyszerként embereken már tesztelte, eszerint bizonyítottan nem okoz mellékhatásokat a hatóanyag. Ennek a szernek az újbóli tesztelése, alkalmazása koronavírus-járvány idején azzal a reménnyel éltet, hogy hasonlóan biztonságos lesz a koronavírus ellen is - fogalmazott a kutató.
Hozzátette: a Debreceni Egyetemmel közös munkában próbálják úgy alakítani a molekulát, hogy a gyógyszer vérnyomásra vonatkozó hatása megszűnjön, de vírus-megkötőképessége megmaradjon.
Először minden hatóanyagot kémiailag elemeztek, majd sejttenyészeten, és később aranyhörcsögökön tesztelték a hatóanyagokat.
Számos állatkísérletet kell még elvégezni, majd toxikológiai vizsgálatok következnek, ezután fordulhatnak a hatóságokhoz, hogy elkezdődjön a klinikai tesztelés fázisa - tudatta Kacskovics Imre.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve