A koronavírus megjelenésével és az azt követő intézkedések eredményeként februárról áprilisra a felére esett a hazai kórházakban ellátott esetek száma. A hétfőn nyilvánosságra került, júliusi teljesítményadatokból azonban már jól látszik, hogy az aktív osztályokon az ellátás teljesítménye lassan, de biztosan kezd visszaállni a korábbi szintre - írja a portál.
Májusban már némileg javult a teljesítmény (101 801), júniusban már tízezrekkel többen kértek ellátást (137 739), júliusban pedig már majdnem visszaállt a korábbi szintre, ekkor 157 905 embert láttak el a magyarországi kórházakban, ami már csak néhány ezerrel marad el az ilyenkor szokásostól.
Kapcsolódó
Kicsit más a helyzet a krónikus osztályokon, ahol egyelőre nem tapasztalható ilyen szintű növekedés. Júliusban még mindig 21 százalékkal kevesebb gondozott feküdt ezeken ágyakon, mint egy évvel korábban, azaz 63 százalékos volt az ágyak kihasználtsága, szemben a tavalyi júliusi 84 százalékkal.
A portálnak nyilatkozó szakértő szerint a krónikus ellátást igénylők hozzátartozói óvatosabbak most, és a koronavírus miatt nemcsak a szociális intézményekbe, hanem a kórházakba sem szívesen adják be a szeretteiket.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve