A Magyar Közlönyben megjelent határozatok közül az első a koronavírus elleni védőoltási tevékenység fedezetéről intézkedik. Erre 1 milliárd 332 millió forint fordítható a központi költségvetés Egészségbiztosítási és Járvány Elleni Védekezési Alap fejezetéből. Az előbbi összegből a háziorvosi-, valamint a háziorvosi ügyeleti ellátásra 772 millió, míg az összevont szakellátásra 560 millió forint fordítható.
A kormány döntött a Zalaegerszeg és Zalaszentiván között tervezett konténerterminál és a Szeged-Kiskundorozsmán tervezett konténerterminál országos vasúthálózatba történő bekötésének előkészítéséről. Erre 1 milliárd 310 millió forint fordítható, de csak a jövő évi központi költségvetésből.
A Szegeden a 136-os és 140-es jelű vasútvonalakat összekötő deltavágány tervezésére és kivitelezésére viszont már az idei büdzséből fordítható 2 milliárd 905 millió forint. A jövő évi költségvetésben pedig 1 milliárd 660 milliót kell beállítani erre a célra.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve