A kormány a mostani helyzetben egy kedvezőtlenebb kilábalási pályára készül, amely mentén a korábbi növekedési pályára történő visszatéréshez szükség van a fiskális ösztönzésre - mondta a Világgazdaságnak Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató vezető elemzője azt elemezve, miben tér el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kabinet szerepe a gazdasági növekedés támogatásában.
A monetáris politika ezzel egyidejűleg a kamatemelések ellenére továbbra is laza marad majd, csak elmozdul az ultralaza irányultságtól, így a támogató szerepe sem szűnik meg, pusztán kevéssé lesz hangsúlyos. Az inflációval kapcsolatban megjegyezte, hogy a gazdaság újraindítása miatti kereslet-kínálati egyensúlytalanságok kifutásával a pénzromlás várhatóan már az év második felében csökkenni fog.
Kapcsolódó
Molnár Dániel szerint nem várható változás a növekedés szerkezetében. Változatlanul jelentős szerepe lehet a fogyasztásnak, miközben fennmaradhat a magas beruházási ráta is, amelyet az uniós programok előfinanszírozása is támogat. Pásztor Szabolcs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezetője úgy véli, hogy kormány Helyreállítási és ellenálló-képességi terve - ezen belül az egészségügy, a környezetbarát közlekedés, illetve az oktatás fejlesztése - átalakítja a növekedés szerkezetét az előttünk álló időszakban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve