Benyújtotta a kormány a parlament elé az állattenyésztés szabályozásához szükséges törvényi szintű rendelkezésekről szóló törvényjavaslatot. A tervezet szerint tilos lesz augusztustól mezőgazdasági célból géntechnológiával módosított állatfajtákat előállítani. Klónozni is tilos lesz az állatokat - ha csak erről eltérő törvényi rendelkezés nem születik.
Az indoklás szerint erre azért van szükség, mert élelmezési és mezőgazdasági célú genetikai erőforrásaink, a hazai haszonállat fajok, fajták kiemelt fontosságú nemzeti örökségeink, közkincseink, nemzeti identitásunk részei és Magyarország szimbólumai is. Genetikai erőforrásaink felkutatása, begyűjtése, megőrzése, fenntartása és felhasználása fontos élelmezés- és élelmiszerbiztonsági stratégiai kérdés, hiszen ezáltal tudjuk csökkenteni a külföldi szaporítóanyagok iránti kiszolgáltatottságunkat és megteremteni a magyar mezőgazdaság függetlenségét.
Kapcsolódó
Fontos újdonság még, hogy tenyésztőszervezetben költségvetési szerv is részesedést szerezhet, korábban állami szervezet erre nem volt jogosult. Vagyis most már állami szerv is felügyelheti, hogy rendben folyik-e majd a magyar állatfajták szaporítása és tenyésztése. A tenyésztőszervezeteket hatóság ismeri majd el, és a tenyésztési programot is az hagyja jóvá. Ellenőrzik majd, megfelelő egyedeket szaporítanak-e, illetve megfelelőek-e a szaporítóanyagok.
Védik az őshonos fajtákat
A védett és őshonos fajtákat felszámolni csak külön bejelentéssel lehet - kivéve, ha járványügyi intézkedés miatt rendelik el az állatok leölését. Vágóállatként tilos a védett és őshonos fajtákat értékesíteni, ha a felszámolandó tenyészet kiemelt genetikai értéket képvisel vagy kis létszámú vonal vagy család részét képviseli, és a vágóhídra küldése veszélyeztetné a génállomány fennmaradását.
A hatóság az ilyen fajtáknál korlátozhatja a szaporítóanyagok, a tojások kereskedelmét, sőt akár le is foglalhatja a tenyészállatokat, szaporítóanyagot, a genetikai mintákat vagy a kelteltő tojásokat. Ha nagy a veszély, az állam akár meg is vásárolhatja majd a veszélyeztetett őshonos fajok szaporításához szükséges genetikai mintákat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve