Magyarország ezzel a növekedési ütemmel a harmadik az európai élelmiszer-kiskereskedelem rangsorában, csak Törökország és Ausztria előzte meg, 12,4, illetve 5,9 százalékos emelkedéssel. A kiskereskedelmi forgalom növekedésének üteme a többi visegrádi országban is meghaladja a 3,0 százalékos európai átlagot: Lengyelországban 4,4, Csehországban 3,5, Szlovákiában pedig 3,3 százalékos. A nagyobb európai piacok közül Németországban 2,3, Olaszországban 2, Franciaországban 1,1 százalékos a kiskereskedelmi forgalom bővülésének mértéke a tavalyi harmadik negyedévhez képest. Spanyolországban pedig a tavalyi július-szeptemberi értékhez viszonyítva 3,0 százalékos volt a bővülés - tették hozzá.
A magyar élelmiszerüzletek a mennyiséget tekintve 4,3 százalékkal többet adtak el a harmadik negyedévben, 2014 azonos időszakához képest.
A Nielsen "Growth Reporter" címmel negyedévenként teszi közzé elemzését az élelmiszer, háztartási vegyi áru és kozmetikum európai kiskereskedelmi forgalmáról, huszonegy fejlett európai ország, köztük Magyarország adatai alapján.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve