Kovács Zoltán ezt a szocialista Török Zsolt közleményére reagálva mondta az MTI-nek. Az MSZP szóvivője kommünikéjében azt írta: a kormány 1,2 milliárd forinttal növeli a kormányzati kommunikációra költhető összeget, ami azt jelzi, hogy "már nem maradt más Orbán Viktor kezében, mint a propaganda".
A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy "az elmúlt hónapokban az MSZP és holdudvara által gerjesztett, Magyarországot lejárató, példanélküli hadjárat tanúi lehettünk". Mint mondta, sajnálattal veszik tudomásul, hogy azok, akik "az országhatáron belül semmiféle hiteleséggel nem rendelkeznek, az ország és a magyar lakosság drámai eladósodását okozták, az összeomlás szélére vitték a közszolgáltatásokat, elherdálták a nemzeti vagyont és az állami vállalatokat, nem ismernek megállást a károkozásban. Az országgal szembeni külföldi nyomás gerjesztését és a gátlástalan hazugságok terjesztését választották politikai stratégiaként".
Kovács Zoltán szerint a szocialistáknak a hatalomszerzés érdekében semmi sem drága, sem az ország híre, sem az okozott gazdasági károk. A kormány ezért a külföldön jól ismert kommunikációs eszközökkel is kénytelen helyreállítani az ország iránti bizalmat és a hiteles tájékoztatást - zárta közleményét az államtitkár.
Az MSZP szóvivője közleményében arra reagált, hogy a Magyar Közlöny keddi számában megjelent: a kormány 610 millió forint átcsoportosítását rendeli el a Külügyminisztérium költségvetéséből a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz összkormányzati kommunikációra. Ez az a pénz, amely a tavalyi magyar uniós elnökségi feladatok működési célú kiadásaiból megmaradt. A kabinet arról is döntött, hogy további 600 millió forintot fordít összkormányzati kommunikációra a rendkívüli kormányzati intézkedésekre elkülönített összegből.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve