Papp Gábor (Fidesz-KDNP) elmondta: Kujlin Kína legjelentősebb idegenforgalmi célpontja, amely természeti értékeinek köszönhetően évente mintegy 20 millió bel- és külföldi turistát lát vendégül. Az elmúlt hetekben turisztikai vásárt rendeztek a városban, amelyen Hévíz és Budapest mutatkozhatott be. Ennek keretében kötötték meg a testvérvárosi szerződést, amely főként turisztikai, környezet- és természetvédelmi együttműködésről szól.
A polgármester elmondta: a fürdővárost eddig már mintegy 100 kínai delegáció kereste fel, és Shanghaj Xuhui kerületével is előkészületben van együttműködési megállapodás.
Kepli József János (Fidesz-KDNP) alpolgármester az Aquaprofit Zrt. közvetítésével megismert új partnerüket bemutatva arról beszélt, hogy a 2 millió lakosú, Hi-Tech Zone nevű kerületet hatalmas ipari és egyéb beruházások jellemzik, jelentős állami és intézményi befektetések révén óriási léptékben fejlődik.
A polgármester elmondta: az ipari, befektetői együttműködést is szorgalmazzák, hamarosan elkészül például egy ajánlat, amely a zalai fejlesztési, befektetési lehetőségeket, többek között a sármelléki repülőteret mutatja be.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve