Három fontos tanulsága van a vasárnapi német választásoknak Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. A csütörtöki kormányinfón elmondta, először is kormányként és kormánypártként a Fidesz nevében is gratulált az Angela Merkel kancellár vezette CSU-CDU pártszövetségnek, mely a legtöbb szavazatot kapta, még ha önálló kormányzásra nem is elég a mandátumszáma.
Első tanulságként a tárcavezető arról beszélt, hogy örömteli, hogy olyan pártok nyertek, amelyek a Fidesz-KDNP szövetségesei az Európai Néppártban.
Kapcsolódó
Abban is bízik a magyar kormány, hogy a kereszténydemokrata CDU-CSU is kiáll majd az európai és keresztény értékrendért. Nem teljesen világos, hogy a tárcavezető miért gondolja, hogy változás lenne a német álláspontban: az országot az elmúlt években is ez a két párt vezette, igaz, nagykoalícióban a szociáldemokratákkal.
Címlapkép: MTI.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve