A washingtoni nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a Krímbe vezető hidat Oroszország az ukrán kormány beleegyezése nélkül építette meg, a Krím félsziget pedig Ukrajna része.
Az amerikai külügyminisztérium állásfoglalása szerint a híd megépítése nem csupán arra irányuló kísérlet, hogy Oroszország megszilárdítsa a Krím törvénytelen elcsatolását és megszállását, de a Kercsi-szoroson áthaladó hajók méretének korlátozásával akadályozza a hajók áthaladását az azovi-tengeri ukrán kikötőkbe - írja az MTI.
A külügyi tárca nyilatkozata - miután emlékeztetett rá, hogy korábban Washington a hídépítésben résztvevő számos természetes és jogi személyt is szankciókkal sújtott - ismételten leszögezte, hogy a büntető intézkedések mindaddig érvényben maradnak, amíg Oroszország vissza nem adja a Krímet Ukrajnának. "Még egyszer megerősítjük elkötelezettségünket Ukrajna szuverenitása és területi épsége mellett" - hangsúlyozta az amerikai külügyminisztérium. (Bevackolták magukat az oroszok - máris lehallgatják a telefonokat.)
Az Oroszországból a Kercsi-szoroson át a Krím félszigetre vezető 19 kilométeres híd egy részét - a gépkocsiforgalom számára elkészült hídpályát - kedden avatta fel Vlagyimir Putyin orosz elnök. A híd megépítését az Európai Unió külügyi szolgálata is Ukrajna függetlenségének és területi egységének megsértéseként értékelte, és keddi nyilatkozatában elítélte.
Képünk forrása: AFP Photo/Sputnik/Mikhail KLIMENTYEV
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve