A költségvetés év végi technikai zárásával a kormány döntése nyomán 54 milliárd forint többletforrást kapnak az egyházi oktatási intézmények szerte az országban - jelentette be Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón. 60-70 településen több mint 120 intézmény újulhat meg az óvodáktól a középiskolákig.
Az egyházi jelenlét a köznevelésben ma Magyarországon 14 százalék, míg a magukat valamelyik egyházhoz tartozónak valló emberek aránya 55 százalék, vagyis az egyházi intézményekre óriási szükség van, ezt bizonyítja a hatalmas túljelentkezés is az ilyen intézmények esetében - mondta Soltész Miklós.
A mostani döntés eredményeként megújulhat több régi, nagy múlttal rendelkező intézmény is az ország számos pontján. Többnyire azok az intézmények juthatnak most támogatáshoz, amelyek az elmúlt években nem kaptak EU-forrást - tette hozzá az államtitkár.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára elmondta: az előző évek döntéseinek következtében az elmúlt öt évben az oktatásra fordított összegek folyamatosan nőttek, "2012 és 2017 között 1350 milliárdról 2000 milliárd forint fölé nőtt az oktatásra fordított állami kiadásoknak a mértéke". A magyar gazdaság erősödésének az oktatás is az egyik haszonélvezője - véli Rétvári.
A korábbi, oktatást érintő döntésekre emlékeztetve kitért rá: a pedagógusok bére évről évre nő, hogy egy jó pedagógusnak ne kelljen az alacsony fizetés miatt elhagynia a pályát. Emellett béremelés várható a pedagógusok munkáját segítőknél is.
A dologi kiadások tekintetében is jelentős többlettel számolhatnak az iskolák, valamint az ingyenes tankönyvellátás rendszerének köszönhetően ma már a diákok 67 százaléka jut ingyenesen tankönyvhöz - sorolta Rétvári Bence.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve