A Fővárosi Törvényszék erről szóló ítéletét csütörtökön kapta kézhez a Transparency Intenational. A szervezet ügyvédje, Németh Zsolt képviselte Pethő Andrást, az Origo volt újságíróját az ügyben. Pethő azért indított pert, mert a Miniszterelnökség nem adott részletes adatokat a kirívó hotelszámlákról.
Az ítélet május végén született. Néhány nappal később az Origo "a kiküldetések részleteit ismerő névtelenséget kérő forrástól" úgy értesült, hogy Sonkodi Balázs és Perényi Zsigmond, Lázár két munkatársa kísérte őt az utakon.
A mostani ítélet szerint nem egy névtelen forrásnak, hanem hivatalosan a Miniszterelnökségnek kell megmondania, hogy hol, kivel és mit csinált Lázár ezeken az utakon.
Lázár az ügy kirobbanása után azt mondta, befizeti a kétmillió forintos szállásköltséget az államháztartásnak, miközben személyeskedő hangvételű közleményben emlegette a cikk szerzőjét. Ezt azonban senki sem kérte tőle, a pernek legalábbis nem volt a tárgya. Arról is beszélt, hogy az ország szempontjából kiemelten fontos ügyekben tárgyalt ezeken az utakon. Ha ez így van, miért kellett saját pénzéből megtéríteni a költséget? - teszi fel a kérdést a 444.hu.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve