Az első fél évben száz esetben bírságoltak meg munkáltatókat, a kiszabott büntetések összege 58,3 millió forint volt, míg egy évvel korábban 70,1 millió - olvasható a lapban.
Mint írták, januártól júniusig 9706 olyan munkabaleset történt, amelynek három munkanapot meghaladó munkaképtelenség volt a következménye, vagy halállal végződött, egy évvel korábban pedig 11 151 ilyen esetről tudott az ITM.
Halálos kimenetelű munkabaleset az idei első fél évben 29 történt, tavaly 32. Csonkolásos munkabaleset 122 volt az első hat hónapban, ami 1,7 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest.
A szaktárca a Világgazdaság megkeresésére azt válaszolta: "a koronavírus-járvány hatott a balesetek számának alakulására is".
A cikk szerint a legtöbb tragikus, halállal végződő baleset Veszprém megyében volt, itt négyen vesztették életüket munkavégzés közben. A legtöbb balesetet pedig Budapesten és Pest megyében rögzítették. A két területről a cégek több mint 2400 esetet jelentettek a hatóságnak. A munkabalesetek szempontjából Nógrád megye a legbiztonságosabb.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve