Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) elmondta: a projekt fő elemeként a Megyeháza előtti téren található parkoló helyén új közösségi és rendezvényteret alakítanának ki, a parkolókat a tér alatt helyeznék el.
A városközpont mellett a fejlesztésbe bevonják a Budapest-Bécs vasútvonal túloldalán fekvő Dózsakert városrészt, ahol a sétálóutca rekonstrukciója valósulna meg, új zöldfelületekkel, korszerű közvilágítással és a közművek megújításával.
A polgármester hozzátette, a beruházás kedvező hatását a területen megvalósuló egyéb fejlesztések erősíthetik. A Megyeháza mellett magánerős beruházással új szolgáltatóház épül, amely irodai, vendéglátó és szabadidős funkciókat lát el.
A városközpontot és Dózsakert felújított utcáját a Modern Városok Program keretében felépülő új gyalogos- és kerékpáros felüljáró köti össze, valamint négysávossá bővítik a vasút feletti közúti átkelőt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve