A meteorológiai szolgálat péntekre Vas és Zala megyére másodfokú, az ország többi területére viszont továbbra is harmadfokú figyelmeztetést adott ki. E szerint az ország jelentős részén továbbra is tartósan 27 Celsius-fok, Vas és Zala megyében várhatóan 25 fok felett alakul a napi középhőmérséklet. Az UV-B sugárzás maximuma pénteken is meghaladhatja az extrém szintet jelző 8-as értéket. Emellett az ország valamennyi megyéjében elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a várható heves zivatarok, illetve felhőszakadás miatt.
Pátkai Zsolt szerint a hőmérséklet pénteken országszerte 33-38 Celsius-fokig emelkedhet, de a sok napsütés mellett már az Alföld térségében is előfordulhatnak záporok, zivatarok. Az elkövetkező napokban is többfelé lehet számítani záporokra, zivatarokra, de egyszerre nagy területet érintő csapadék nem várható, s ezzel együtt a hőség is megmarad. Hétfőig 35 fok feletti maximumok várhatók.
A kánikula keddtől lassan enyhülhet, a hét második felében 30 fok közeli maximumértékek lesznek jellemzőek - tette hozzá Pátkai Zsolt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve