A közlemény szerint a Közös Fellépés 2014 elnevezésű gyakorlatsorozathoz tartozó "Kivételes megoldás 2014" gyakorlat keretében két katonai menetoszlop indul a szolnoki Magyar Honvédség 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóaljtól Újdörögdre.
Az első konvoj előreláthatólag hétfőre virradó éjjel 2 órakor indul útnak és reggel 9 órára érkezik meg Újdörögdre a 4-es út, a 40-es út, az M5-ös, az M0-ás és az M7-es autópálya, a 710-es, a 73-as és a 77-es út érintésével.
Az oszlopban 16 gépjármű, köztük toronyfegyverrel felszerelt HMMWV harcjárművek, Mercedes terepjárók, pótkocsis RÁBA tehergépjárművek és Mercedes katonai mentő halad majd. A második konvoj előreláthatólag hétfő este 9 órakor indul útnak, hasonló útvonalon, az elsővel megegyező járművekkel, és előreláthatólag kedden hajnali 4 órakor érkezik meg Újdörögdre.
A katonai járművek mindkét esetben katonai rendészi felvezetéssel, az oszlop elején és végén katonai rendész gépjárművekkel közlekednek - tették hozzá. A HM azt kéri, hogy az említett útvonalakon közlekedők kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai konvojt, ezzel is segítve annak biztonságos és folyamatos haladását.
Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság és alárendelt katonai szervezetei őszi kiképzési sorozatot tartanak szeptember 8. és október 17. között a Bakonyban. A Közös Fellépés 2014 elnevezésű gyakorlatsorozaton csaknem 1300 katona vesz részt és négyszáz technikai eszközt használnak - olvasható a HM közleményében.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve