A Széchenyi 2020 program részeként futó projekt keretében a szervezet a közelmúltban új gépjárműveket és eszközöket szerzett be, ennek köszönhetően a katasztrófavédelem egységei a régióban rövidebb idő alatt érkezhetnek az egyes káresetek helyszínére. Az egyre gyakoribb erdő-, bozót- és nádastüzeket a nehezen megközelíthető helyeken is megfelelő műszaki felszereltséggel, hatékonyan lehet felszámolni a jövőben - olvasható a katasztrófavédelem oldalán.
Az érintett megyék igazgatóságai szerdán vezették át az erdőtűz oltására alkalmas hat gyorsbeavatkozót és nyolc Suzuki Vitara terepjárót. A járművek mellett három merev vázas sátorkészlet is a megyékhez került.
Kapcsolódó
Korábban kétéltű mocsárjáró mentőeszközök, erdő- és vegetációtűz oltására alkalmas beavatkozó járművek, tehergépjárművek, valamint búvár- és jégről mentési eszközök kerültek az egységekhez. Ezek mellett koreszerűsítették a balatoni viharjelzőrendszert is. 2019-ben nyolc új viharjelző állomás létesült, a már működő telephelyek pedig modernizálódtak, korszerűsödtek.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve