Lévai Ferenc közölte: a haltermelést főként a Dunántúlon rendkívül megnehezítette az időjárás, mert a kora tavaszi csapadékos időben csúsztak a lehalászások, a nyári nagy hőség pedig a ragadozóállományt tizedelte meg. Emellett Horvátországból nagy mennyiségű, olcsó, édesvízi halat hoztak be az országba. A szomszédos országból származó hal ára azért rendkívül alacsony, mert ott a haltenyésztéssel foglalkozó gazdaságok nemzeti forrásból jelentős támogatást kapnak, ráadásul a jobb éghajlati feltételek miatt hosszabb a tenyészidő. Emiatt Magyarországon nyáron esett a hal ára, ami nagymértékű veszteséget okozott a hazai termelőknek - mondta a vezérigazgató.
Az értékesítési, gazdálkodási nehézségek arra sarkallták a haltermelőket és az ágazati szakmai szervezeteket, hogy saját kezükbe vegyék az értékesítést. A halászati vállalkozásoknak egyre több helyi értékesítési pontra (helyi halboltok, kis feldolgozók, piacok) van szükségük az országban, és fontos a közösségi marketing tevékenység élénkítése is. Így a vásárlók nemcsak a kereskedelmi árnál olcsóbban juthatnak hozzá a halakhoz, hanem a termelőkkel is személyesen találkozhatnak. A magyarok ugyanis az év végi ünnepek során fogyasztják el az éves halmennyiség 40 százalékát. A fejenkénti fogyasztás Magyarországon évente mintegy 4-5 kilogramm közötti, amely lényegesen alacsonyabb a 18 kilogramm körüli uniós átlagnál.
Még mindig a ponty a legnépszerűbb hal Magyarországon, de már sokan keresik a harcsát, a csukát valamint a süllőt is, illetve a feldolgozott termékeket is. A halárak az idén nem változnak a múlt évihez képest, egy kilogramm élő ponty ára a vásárlás helyétől függően 800-1200 forint között mozog az országban, míg ugyanezen termék feldolgozott formájáért 1200-1500 forintot kérnek - mondta Lévai Ferenc.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve