Virovácz Péter, az ING Bank Zrt. vezető elemzője szerint hiányoznak a gazdaságból az uniós források, de a beruházási aktivitás erősödött, a második negyedévi 20,3 százalékos visszaesés után a harmadikban 9,3 százalékkal csökkent a beruházások volumene. A vállalkozások körében 3,3 százalékkal nőttek a beruházások a tavalyi harmadik negyedévhez viszonyítva, a versenyszféra már kezd magára találni.
Elindult egy pozitív folyamat, a negyedik negyedévben is javulás várható, de ez kevés ahhoz, hogy a hiányzó uniós források negatív hatását ellensúlyozza ebben az évben. Jövőre a beruházások erőteljes bővülésére lehet számítani, ha a kormányzati ígéreteknek megfelelően felpörgetik az uniós források lehívását.
Kapcsolódó
A beruházások döntően az uniós forrásokból finanszírozott állami fejlesztések hullámzása miatt estek vissza - véli Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. vezető elemzője. Lehetett tudni, hogy ebben az évben kevesebb uniós pénz áll majd rendelkezésre, és ennek jelentős hatása lesz mind a beruházásokra, mind a gazdasági növekedésre.
Kedvező folyamatokat mutatnak az adatok például a feldolgozóiparban, ahol az uniós források hatása kevésbé jelentős. Török várakozása szerint a beruházások visszaesésének mértéke az idei utolsó negyedévben tovább csökken, jövőre pedig jelentős mértékben bővülnek a beruházások, mert a magánszféra jelenleg is látható növekedése folytatódik, másrészt az uniós pénzek újból jelentősebb mértékben megjelennek majd a gazdaságban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve