A kamara honlapján megtalálható tájékoztató segítségével az érintett gazdálkodók könnyedén kiszámolhatják, hogy mekkora díjra számíthatnak a felhasznált víz mennyisége alapján - írta a Magyar Idők.
Az Európai Unió korábban döntött arról, hogy a tagállamoknak meg kell felelniük a víz keretirányelv előírásainak, így hazánkban idén újra be kellett vezetni a felhasznált vízmennyiség után fizetendő járulékot.
A kormány döntése alapján a felhasznált vízmennyiséggel arányos díjakat 2016. július 1-jétől kellett volna megfizetniük a gazdáknak, a kamara közbenjárására azonban sikerült elérni, hogy a határidőt október elsejére változtatta a jogalkotó. Így a gyakorlatban már csak a jövő évben felhasznált mennyiség után kell díjat fizetniük a termelőknek.
Az öntözés esetében az első 50 ezer köbméter ingyenes, ahogyan 150 ezer köbméter alatt a rizstermesztésben és a halgazdálkodásban érdekelteknek sem kell fizetniük. A kedvezmény a tartósan vízhiányos időszakokra is vonatkozik.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve