Rétvári Bence szerint stabil a fesztiválok állami támogatása, az erre a célra fordítható összeg a 2017-es költségvetésben rendelkezésre áll. Jövőre az ideihez képest megduplázza, vagyis 500 millió forintra emeli a kabinet a vidéki fesztiválok támogatási összegét, amit például a szervezésre, a promócióra vagy a technikai fejlesztésekre használhatnak fel a rendezvények szervezői - mondta a politikus.
A különböző jogcímeken adható támogatásokkal az a célja a kormánynak, hogy megerősítse a vidéki fesztiválokat, sokszínűvé tegye őket, valamint a minőségi kultúra közvetítésére ösztönözze a szervezőket.
Fontos, hogy ne kizárólag Budapest központú legyen a magyar fesztiválélet, vidéken is legyen minél több színházi, kézműves vagy népművészeti rendezvény. Az államtitkár a Nyíregyházán jelenleg tartó Vidor Fesztivál kapcsán megjegyezte, a kormányzat által biztosított összeg a vidéki fesztiválok megszervezése mellett a nagyobb, több éven át tartó fesztiválok támogatására egyaránt vonatkozik.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve