A gabonafélék ára 2012 augusztusában 24,2 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban, ezen belül a búza ára 30, a kukorica és az árpa ára pedig több mint 21 százalékkal emelkedett. A zöldségfélék termelőiár-indexe augusztusban 21,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A görögdinnye ára 17 százalékkal, a csemegekukoricáé 11 százalékkal növekedett. A zöldség csoport indexét tovább emelte a paradicsom árváltozása, aminek a hátterében elsődlegesen az ipari célú (olcsóbb) paradicsom értékesítésének jelentős visszaesése áll.
A gyümölcsök ára a növényi termékek átlagánál kisebb mértékben, 17,5 százalékkal emelkedett. Míg a piacon az étkezési almáért a tavalyihoz képest többet fizetnek, addig az ipari feldolgozásra szánt léalma ára nem éri el az előző év augusztusi árszintet. E két ellentétes tendencia eredője, hogy az alma értékesítési árindexe 4,4 százalékkal elmarad a tavalyitól. Ugyanakkor a körte és az őszibarack ára több mint 20 százalékkal emelkedett ebben az időszakban.
A vágóállatok termelői ára 13,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ezen belül a vágósertés felvásárlási ára kiugró 20 százalékos, míg a vágómarha és a vágócsirke 7, illetve 9,6 százalékos árnövekedést mutat előző év augusztusához viszonyítva.
2012 augusztusában az állati termékek ára az élő állatok áránál sokkal kisebb mértékben, 3,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva: míg a tej ára 5 százalékkal csökkent, addig a tojásé 34,1 százalékkal növekedett.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve