A lap azt írta: úgy tudják, hogy az eddig még csak elképzelés szintjén létező koncepciót véglegesítették, annak megvalósításáról már el is kezdődtek az egyeztetések a piac szereplőivel. A Napi Gazdaság információi szerint a tervezetet a trafikokéhoz hasonlóan alakítják ki, tehát törvényi szinten rögzítik a szeszes italok árusításának szabályait. Az is biztosnak tűnik, hogy a dohányboltok monopóliumával megegyező módon jövőre kizárólag az erre létrehozott, az állam által előzetesen engedélyezett italüzletekben kapható majd alkohol.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve