Néhány heti gyenge lepkerajzás után erőteljesen repül a selyemfényű puszpángmoly a fénycsapdákra és a feromonos csapdákba. A csapdába esett lepkék száma egyik hétről a másikra néhány darabról 40 fölé emelkedett - írja kártevőkről szóló körképében a Magyarmezőgazdaság.hu.
A portálon Aponyi Lajos növényorvos azt javasolja, hogy a puszpángmoly-hernyók elleni védekezéssel együtt a puszpángelhalás és a puszpángrák kórokozói ellen is érdemes kezelni. Május óta tartó folyamatos, de nem túl erős jelenléte után a zöld vándorpoloska intenzív szaporodásba kezdett, és szinte minden tápnövényén megfigyelhető, ezért érdemes megkezdeni a rovarok irtását.
A káposztafélék környékén tömegesen jelentek meg a káposztalepkék, de egyelőre a tojásrakás ideje van. Nem árt felkészülni az első hernyók kelésére. Mellettük a káposzta- és a saláta-bagolylepke szintén potenciális veszélyforrás a fejesedő növényekre, mert a beborult fejekben már lehetetlen elpusztítani a hernyókat.
Még most is érdemes védeni a burgonya lombozatát a burgonyavész, az alternáriás levélfoltosság és más kórokozók ellen, mert most van a gumók fő fejlődési időszaka, és az egészséges levélzet segíti a gumók növekedését. Ha burgonyabogarat is látunk rágni a leveleken, kezeljük ellene is a növényeket - írják a portálon. Figyelmeztetnek arra is, hogy folytatni a gyümölcsösökben a védekezést a gyümölcsmolyok, a varasodás, a lisztharmat, a levéllikasztó betegségek és a gyümölcsfertőző monília ellen, mert csak az egészséges lombozatú gyümölcsfa képes bőséges termésre.
A fotó forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve