Hétfőn újra kezdődtek az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások, és mindkét fél optimistán nyilatkozott a megegyezést illetően. Elégedetten fogadták a piacok, hogy az amerikai törvényhozók előzetes megállapodást dolgoztak ki a költségvetési kifizetések normalizálásáról, aminek révén elkerülhető lenne a kormányzat megbénulása. Kétséges viszont, hogy Trump elnök mekkora lelkesedéssel fogadja az egyezséget, mert az kiszivárgott hírek szerint nem tartalmazza a mexikói-amerikai határon emelendő fal 5,7 milliárd dolláros költségét - írja az MTI.
A nyitást követő órában a Dow Jones (DJIA) indexe és az S&P 500 0,9, a Nasdaq pedig 1 százalékkal járt a hétfői záróértéke fölött.
Kapcsolódó
Hétfőn vegyesen zárt New York. A DJIA 0,21 százalékkal csökkent, az S&P 0,07 százalékkal, a Nasdaq pedig 0,80 százalékkal emelkedett.
Az olaj jegyzése felszökött, miután Szaúd-Arábia, a világ legnagyobb olajexportőre, az OPEC de facto vezetője a Financial Times mai számában megjelent nyilatkozatában azt mondta, hogy a királyság márciustól 500 ezer hordóval napi 9,8 millióra csökkenti termelését, ez több mint fél millió hordóval több mint eredetileg tervezték. Több, a kartellen kívüli exportőr is visszafogta termelését január 1-től, és éreztetik hatásukat a Venezuela és Irán ellen bevezetett amerikai szankciók is.
Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 89 centtel, 53,30 dollárra emelkedett. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 1,17 dollárral 62,68 dollárra ment föl.
A dollár erősödése lelassult. Az euró kora délután 1,1294 dollár körül forgott a reggeli 1,1296 dollárral szemben.
Az aranyár a dollár erősödésének megtorpanásával párhuzamosan emelkedésbe fordult. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1313,81 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,4 százalékkal magasabban, mint hétfő este.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve