Így az utolsó akadályok is elhárultak a 2014 és 2020 közötti támogatási időszakot meghatározó vidékfejlesztési program európai uniós elfogadása elől. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint már folyik a pályázatok előkészítése, és az első felhívások ősszel jelenhetnek meg.
A vidékfejlesztési program megvalósítására 2020-ig mintegy 1300 milliárd forint áll rendelkezésre. A legfontosabb fejlesztési célkitűzések között szerepel: a vidéki munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése a mezőgazdaságban. Főként olyan munkaigényes ágazatokban kívánják ezt megvalósítani, mint az állattenyésztés, valamint a zöldség- és a gyümölcstermesztés, a kertészet, továbbá az élelmiszer-feldolgozás.
Emellett a tervezet a kis- és közepes - főként a családi - gazdaságok támogatását helyezi előtérbe. Ezek a vállalkozások ugyanis jelentős munkahelyteremtő képességgel rendelkeznek, és a legtöbb embert foglalkoztatják. A program haszonélvezői a birtokpolitikai határ alatti méretű gazdaságok lesznek, a támogatások mintegy 80 százaléka érkezik hozzájuk. A teljes keret mintegy 40 százalékát fordítja a kormány munkahelyteremtő beruházásokra - olvasható a Napi Gazdaságban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve