A táblabíróság folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntettében és folytatólagosan elkövetett magánokirat hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottakat tettesként, illetve bűnsegédként.
A korábban már többször büntetett elsőrendű vádlott 2005. december 12-től 2010. február 24-ig ügyvezető igazgatója volt egy békéscsabai székhelyű, gabona-nagykereskedelemmel foglalkozó cégnek. A vállalkozás működtetésében szintén büntetett előéletű társa segédkezett neki.
Annak érdekében, hogy a gabona értékesítéséből származó bevétel utáni adókötelezettséget minimalizálják, 2007 végén és 2008-ban hamis, valós gazdasági esemény hiányában kiállított költségszámlákat szereztek be, melyet az elsőrendű vádlott föl is használt a cég könyvelésében.
A vádlottak így mintegy 200 millió forinttal csökkentették az állami költségvetés bevételét.
Hegedűs István a szabadságvesztések hosszát helyben hagyó jogerős ítélet indoklása során kifejtette, a büntetéseket csak azért nem súlyosította a táblabíróság, mert a bűncselekmény elkövetése óta nagyon hosszú idő telt el, és ezt nagyon jelentős enyhítő körülményként vették figyelembe.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve