A fizetőparkolás bevezetésének elhalasztása mellett szólt, hogy 2015-ben helyezik üzembe az esztergomi vasútvonalat, ami az agglomerációs közlekedést jelentősen javíthatja, továbbá a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. ekkor adja át a fonódó villamos III. kerületi szakaszát, valamint a fizetőparkolás bevezetéséhez szükséges, a parkoló órák beszerzésére irányuló közbeszerzés is eredménytelenül zárult novemberben - mondta Puskás Péter fejlesztésekért Óbuda-Békásmegyer felelős alpolgármestere a Heti Válasz Online-nak.
A fővárosi önkormányzat jogosítványa meghatározni, hogy hol lehet fizetős parkoló övezet és e zónákat már az előző ciklusban kijelölték a III. kerületben. Akkor a kerületi önkormányzat nem támogatta a fizetőparkolás bevezetését, mert úgy érezték, hogy a kerületi lakosok többsége elutasítja ezt. Időközben a II. kerület a Szépvölgyi útig, a III. kerület határáig elhozta a fizetőparkolási zónáját, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy kaotikus lett a parkolási helyzet Óbudán. Így a közhangulat jelentősen megváltozott, egyre többen támogatták a fizetőparkolás bevezetését.
Az önkormányzat nem pénzbevételi forrásnak tekinti a fizetőparkolást, csupán azt szeretnék, ha legalább nullszaldós lenne - hangsúlyozta az alpolgármester. A fővárosi rendelet egy autóra ír elő ingyenes parkolási parkolási engedélyt, de a kerületben lakásonként két autóra is lehet majd igényelni, illetve a fizető zónán kívül élő kerületi lakosoknak regisztráció után biztosítják, hogy a fizető övezeten belül 1,5 órát naponta ingyenesen parkolhassanak. Továbbá az iskolák környékén is biztosítanak napi kétszer 20 perces ingyenes parkolást a szülőknek.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve