Az agrár-vidékfejlesztési államtitkárság közleménye szerint az erdőterület fejlesztésére és az erdő életképességének javítására szóló támogatás akkor vehető igénybe, amennyiben az erdőgazdálkodó korábban a rendeletileg előírt kárbejelentési kötelezettségnek eleget tett. Továbbá az illetékes hatóság igazolta, hogy a káresemény az erdő 50 százalékát meghaladó területen következett be.
A Vidékfejlesztési Program keretében az erdőkárok helyreállítására kiírt pályázati lehetőség alaptámogatásból és kiegészítő támogatásból áll. A kiegészítő támogatás - amely önállóan nem vehető igénybe - 10 fokot meghaladó lejtésű területen padka, vagy 15 fokot meghaladó lejtésű területen rőzsefonat vagy talajfogó gát létesítésére kérhető.
Csak azon károsodott területekre kérhető támogatás, ahol az erdészeti hatóság hatósági bizonyítványban igazolta, hogy a kár 2014. július 1. után következett be. A támogatási kérelem - ami egyben kifizetési igénylés is - benyújtására az egységes kérelmi rendelet szabta kereteken belül lesz lehetőség. Az első kötelezettségvállalási időszak 2016. február elsején kezdődik és az erdőrészlet helyreállítására a támogatói okirat kézhezvételét követően 24 hónap áll rendelkezésre.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve