A bíróság álláspontja szerint a hatályos spanyol szabályozás csak kártérítésre ad lehetőséget abban az esetben, ha a végrehajtás megtörténik, ám nem védi meg a fogyasztót a lakás elvesztésétől. Azzal kapcsolatban ugyanakkor a luxembourgi testület nem foglalt állást, hogy a bank által a szerződési feltételek alapján felszámított 18,75 százalékos (euróalapú) késedelmi kamat tisztességtelen-e, s azt is nemzeti hatáskörben vizsgálandónak utalta, hogy tisztességtelen-e az a spanyol gyakorlat, miszerint ha az ingatlanárverésen nincs ajánlat, úgy a vagyontárgy tulajdonjogát az érték 50 százalékán a bankra ruházzák.
A mostani döntés összességében kevéssé érinti a hazai devizahiteles pereket, hiszen Magyarországon − szemben ezek szerint Spanyolországgal − kérhető a végrehajtás felfüggesztése. Ezzel a joggal élt például Kásler Árpád, aki a végrehajtási záradék törlése iránti kérelmet terjesztett elő, hogy ügyében a bíróság épp az Európai Unió Bíróságának feltett kérdést terjesztett elő és így az ügy egyelőre parkolópályára került. Szakértők megjegyzik, hogy a hazai jogszabályok nem engednének a spanyol szinthez hasonló mértékű késedelmi kamat alkalmazását sem.
Az ügyben érintett spanyol hiteladós kevesebb mint egy évvel a hosszú lejáratú hitelének 2007-es felvétele után sem tőkét, sem kamatot nem törlesztett. A bíróság előtt sem jelent meg, a szerződés tisztességtelenségének megállapítását is csak akkor kérte, amikor már küszöbön állt a kilakoltatása.
Nem lesz gyorsított eljárás
Darák Péter, a Kúria elnökének múlt heti nyilatkozatai azt sejtették, hogy az Európai Unió Bírósága nem akceptálja a magyar kérést és az említett devizahiteles ügyben feltett kérdésekre nem lesz gyorsított döntéshozatali eljárás. Ez azóta bizonyossá is vált.Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve