A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
A tóparti önkormányzatoktól kapott információk szerint az idei szezonban a tavalyinál is kevesebb vendéglős és büfés várja a tóhoz érkezőket, hiszen az elmúlt időszakban szinte minden településen tucatszám húzták le a rolót. Balatonfenyvesen, Fonyódon és Balatonbogláron várhatóan a létesítmények 15-20 százaléka marad zárva, de nem sokkal jobb a helyzet Siófok környékén és az északi parton sem. Ráadásul a "túlélők" egy része várhatóan csak áremeléssel képes talpon maradni, ami azt jelentené, hogy az árak az észak-adriai szinthez zárkóznak fel.
A kevesebb vendéglő nem feltétlenül lesz rossz a talpon maradtaknak, ráadásul az előszezonban megkereshetik a forgótőkét. Sternócky Balázs, a siófoki Hotel Azúr Zrt. értékesítési és marketingigazgatója elmondta: már biztos, hogy telt házuk lesz a hosszú hétvégén, s az is, hogy az előszezon repülőrajtot vesz.
Bár a többi tavaszi hosszú hétvégére is érkeztek már foglalások, egyre többen egyre később, az időjárás-előrejelzést megvárva döntenek az utazásról. A gyenge forint ellenére a múlt évhez hasonlóan kevés a külföldi vendég, s e tekintetben a kilátások sem túl biztatóak. Kivételként a kerékpáros turisták említhetők, az ő számuk − a hazaiaké és külföldieké is − évről évre folyamatosan nő. Ehhez igazodva mind többen − köztük a Hotel Azúr is − erősen koncentrálnak az ágazatra.
Nagy Hajnalka, az utazásszervezéssel foglalkozó Magyar Tenger Kft. értékesítési vezetője szerint az időjárás-előrejelzésnek köszönhetően az első idei hosszú hétvégén húsz százalékkal több vendégük lesz, mint az elmúlt év azonos időszakában. Saját panzióikban 75-80 százalékos kapacitáskihasználtsággal számolnak. Mindebben jelentős része van annak, hogy 15 német, osztrák, holland és svájci kerékpároscsoport érkezik.
A további kilátások viszont összességében bizonytalanok. Foglaltsági adataik a tavalyinál is rosszabbak. Egyre nagyobb gondot okoz, hogy vendégeiknek a szálláshely közelében nem tudnak ellátást biztosítani, mert korábbi partnerük bezárt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve