A nemzeti egészségprogramok a Nemzeti Rákellenes Program struktúrájára fognak épülni, amelyet 1993-ban az ő irányításával az Országos Onkológiai Intézet állított össze, és amely a WHO irányelveinek egyik alapmunkájává vált. A program részeként előírták a szűréseket, a diagnosztikát, a terápiás lehetőségeket, a betegség kezelésének oktatását, a kutatás-fejlesztést, a személyi feltételeket, a társadalmi szervezetek szerepét, a rehabilitációt és mindezek alapján a szükséges finanszírozást - ezek a szempontok adják majd tehát a programok vezérfonalát.
Az összes nemzeti program domináns része a megelőzés: már óvodától kezdve az oktatás részévé kell tenni, hogy az egészséges életmód természetessé váljon, illetve időben felismerjék az egyes betegségek tüneteit. (Ebolajárvány miatt aggódik a WHO - baj van az oltóanyaggal.)
A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a népegészségügyi program eredményei tizenöt-húsz éven belül lesznek látványosak, tehát hosszú távban kell gondolkodni, nem négyéves politikai ciklusokban - írja az MTI.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve