Egyúttal határoztak arról is, hogy a rendelkezésre álló forrást elsősorban a vadásztársaságok által benyújtott pályázatok finanszírozására fordítják fejlesztés céljából. Az Országos Vadgazdálkodási Alap 2018-ban ötszázmillió forint erejéig támogatja a vadászatra jogosultak fejlesztéseit - olvasható az MTI lapszemléjében.
Tartaléklistára helyezik a bizottság által befogadott, az állami erdőgazdaságok, a nemzeti parkok és az egyéb gazdasági társaságok által benyújtott pályázatokat. Ez utóbbiak alól kivételt képeznek azok a konzorciumok, amelyekben vadásztársaságok is részt vesznek.
A nyertes pályázókkal a szerződéskötés folyamatban van, a kifizetések a szabályzatnak megfelelően 2018. március 31-éig történnek meg.
A Magyar Hírlap kérdésére Bajdik Péter, az OMVK főtitkára elmondta, hogy a beérkezett pályázatokat szakmai és pénzügyi megvalósíthatósági szempontokat vizsgálva bírálták el. A pályázati anyagok alapvetően a vadélőhelyek fejlesztését szolgálják, ezek lehetnek vadföldek, csenderesek és egyéb élőhelyfejlesztési beruházások, amelyek mind az apróvad-, mind a nagyvadállomány szempontjából fontos intézkedések.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve