Két iskola is zárva marad a nyár végén Somogyban - írja a Sonline.hu megyei hírportál.
Az egyik II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Kisbárapátiban, ahol az emúlt évben kilenc diák tanult. A település polgármestere Keszegné Csordás Krisztina, Kisbárapáti polgármestere azt modnta, a pedagógushiányra és a kevés diákra hivatkozva döntött úgy a tankerület, hogy szünetelteti az oktatást a faluban.
A kálmáncsai iskola sem nyit ki az új tanévben. A szülőket szerdán tájékoztatták arról, hogy a következő tanévtől másik iskolába kell járatniuk gyermeküket. Czinke János, Homokszentgyörgy polgármestere a portálnak azt mondta, tizenöt fiatal járt a kálmáncsai iskolába. A gyerekek többsége várhatóan a homokszentgyörgyi iskolában folytatja tanulmányait. A diákokat falubusszal szállítják majd a két település között.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve