Molnár Gyula azt mondta, ennek költsége számításaik szerint "akár 20 milliárd forint alatt is maradhat", ami "alig fél stadionnyi" kiadást jelentene évente - írja az MTI.
A pártelnök szerint vannak olyan szolgáltatások, amiket alanyi jogon lehetne biztosítani kiemelt társadalmi csoportoknak, ha ennek kiadásait az állam megengedheti magának, ha azt a költségvetés elbírja. Arról beszélt, a szocialisták "kiszolgáltatottság helyett biztonságot, szegénység helyett pedig büszkeséget" kínálnak a nyugdíjasoknak. Szerinte az MSZP-nek azokat kell képviselnie, akik saját maguk nem képesek érdekeiket érvényesíteni. (Ezt tette az Orbán-kormány az egészségüggyel hét év alatt - grafikonon a meghökkentő eredmények.)
Azt is mondta, hogy ha a nyugdíjasok úgy érezték néha, hogy az MSZP korábban elfordult tőlük, azért elnézést kérnek.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve