A Szolnok 4U applikációban található feladatokon Szolnok kabalafigurája, Jonatán, a pelikán vezeti végig a játékosokat - mondta Kmezic.
A pályák között a megyeszékhely turisztikailag is jelentős helyszíneivel találkozhatnak a játékot letöltők. Emellett a kultúrát és sportot kedvelőkre is gondoltak, hiszen a szolnoki Damjanich János Múzeumban és a városi sportcsarnokban is kalandozhatnak a játékosok - tette hozzá.
Az ötletgazdák az érdeklődők elméleti tudását is próbára teszik, hiszen a megyeszékhellyel kapcsolatos kérdéssort is létrehoztak. Mivel megadták a helyes megoldást, így tanulhatnak is a játékból, akik kipróbálják. Napi és heti kihívásokat is lehet teljesíteni, amelyekért a letöltők értékes tárgynyereményeket kaphatnak - számolt be.
A projektmenedzser elmondta, hogy minden játék egyformán közkedvelt, a RepTár kicsit népszerűbb a többinél.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve