Ez a kölcsön azoknak a családoknak szól, akik szeretnék felújítani az otthonukat, amihez szeretnék igénybe venni az otthonfelújítási támogatást, de nincs annyi pénzük, hogy belekezdjenek. Ők felvehetnek egy legfeljebb hatmillió forintos, garantáltan háromszázalékos kamatozású, maximum tízéves futamidejű kölcsönt. Ez államilag támogatott, a kamat piaci kamatozás és a három százalék közötti részét az állam megtéríti a pénzintézeteknek.
A kölcsönt bankfiókban lehet igényelni - mondta Novák Katalin.
Hatmillió forintos hitel felvétele esetén a havi törlesztőrészlet 58 ezer forint, ha pedig megkapják az állami támogatást az otthonfelújításhoz, akkor ennek csak a felét kell majd tovább törleszteni.
Az otthonfelújítási támogatással az állam a felújítási költségek felét téríti meg, legfeljebb hárommillió forintot minden gyerekes családnak. Így ha valaki felveszi az otthonfelújítási kölcsönt és megkapja az otthonfelújítási támogatást, akkor a Magyar Államkincstár egyenesen a banknak utalja a támogatás összegét, így ennyivel csökken majd a törlesztőrészlet - mondta.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve