Budapest rendőrfőkapitánya a rendőrségről szóló törvény alapján fokozott ellenőrzést rendelt el 2019. január 2-án 8 órától 2019. február 1-jén 8 óráig Budapest teljes területére.
Cél a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása - jelentették be röviden a portálon.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a rendőrök bárkit igazoltathatnak, ruházatukat átvizsgálhatják, a gépjárművek csomagtartójába is benézhetnek. A most idézett jogszabályból kiderül, hogy a fokozott ellenőrzést a rendőrségi törvény is az igazoltatásoktól külön kezeli, hiszen egyébként az igazoltatásnak célhoz kötöttnek kell lennie - kommentált a 24.hu.
Mivel a mostani fokozott ellenőrzés Budapest teljes területére érvényes, a rendőrség a bűncselekmény elkövetőjének elfogása és előállítása, vagy a közbiztonságot veszélyeztető cselekmény vagy esemény megelőzése, megakadályozása érdekében épületet, építményt, helyszínt, csomagot és járművet átvizsgálhat.
Októbertől egyébként fokozott ellenőrzést rendelt el az ország nyolc megyéjében az országos rendőrfőkapitány is, egészen 2019. március 6-ig.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve