Még meg sem tudott felelni teljes egészében a kormány az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság eddigi kifogásainak a jegybanktörvényt illetően, nagyon úgy tűnik, hogy Frankfurt újabb ügyeket vesz elő. A napilap kormányzati körökből származó értesülései szerint a kormány készül arra, hogy az ECB az eddigieknél erőteljesebb kritikát fogalmaz meg a monetáris tanács bővítésével, hatáskörének kiszélesítésével és az új alelnök kinevezésével kapcsolatban. A lap korábbi információi szerint az MNB-n belüli jogkörök átrendezése az IMF számára sem elfogadható, és ez is megnehezítheti a hitelkeretről szóló tárgyalások megkezdését.
Az eddig is ismert volt, hogy a nemzetközi szervezetek kifogásolják a jegybanktörvény azon módosítását, ami bővíti a monetáris tanácsot és új alelnököt helyez az intézménybe. A mostani értesülések szerint tehát nagyon valószínű, hogy hivatalosan is bővül az IMF-hitelről szóló tárgyalások előfeltételeinek listája.
Emlékezetes, a Magyarország ellen folyó kötelezettségszegési eljárás keretében az Európai Bizottság - osztva az ECB véleményét - több ponton is kifogásolta az idén életbe lépett jegybanktörvényt, ezek egy részének eleget is tesz a kormány a Matolcsy György szerdai levele alpján, amit az ECB elnökének címzett. A jegybankárok eskütételének és a fizetési plafon ügyében azonban nem enged. A napilap ezzel kapcsolatban azt írja, hogy "eskü ügyét egyértelműen úgy kezeli a kabinet, mint ami lekerült a napirendről Brüsszelben." A fizetési plafon pedig szintén nem lesz komoly súrlódási pont - állítják kormányzati források.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve