Az Eurasia Group nevű globális gazdasági-politikai kockázatelemző csoport szakértői befektetők számára hétfőn összeállított áttekintésükben úgy vélekedtek, hogy bár a kormány reményei szerint a javasolt engedmények lehetővé teszik az IMF/EU-programról szóló hivatalos tárgyalások rövid időn belüli megkezdését, ez azonban "valószínűtlen".
Az Eurasia szakértői ugyanis úgy ítélték meg keddi elemzésükben, hogy még mindig nem teljesültek maradéktalanul az Európai Bizottság által támasztott feltételek, és ezért a ház valószínűnek tartja, hogy a brüsszeli testület még további engedményeket fog kérni a magyar kormánytól.
A cég elemzői közölték: változatlanul 65 százalékos esélyt adnak arra, hogy végül létrejön a megállapodás egy elővigyázatossági jellegű készenléti hitelprogramról, bár a ház szakértői szerint az odáig vezető folyamat továbbra is nehéz lesz.
Az Eurasia Group elemzői szerint "több mint elméleti" annak az esélye is, hogy végül nem jön létre megállapodás az IMF/EU-programról; a ház ennek valószínűségét 35 százalékosra taksálja.
Hasonló valószínűségi forgatókönyveket dolgozott ki a minap egy másik nagy londoni cég is. A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piaci elemzőstábja befektetők részére összeállított legutóbbi helyzetértékelésében három forgatókönyv szerepel.
Ezek közül a legkedvezőbb - amelyre a Morgan Stanley londoni elemzői 25 százalékos esélyt adtak - arra a feltételezésre épül, hogy a magyar kormány válaszait az EU maradéktalanul elfogadja, a hivatalos tárgyalások "nagyon hamar" megkezdődhetnek, és az év közepére megszülethet az egyezség az IMF/EU-programról.
A ház alapeseti forgatókönyvében - amelynek megvalósulási esélyét a cég 40 százalékosra becsüli - az a feltételezés szerepel, hogy Magyarország a felvetett kérdésekben általa tett válaszintézkedések nem mindegyikére kap kedvező értékelést, ám intézkedéseit így is elégségesnek ítélik ahhoz, hogy a hivatalos tárgyalások megkezdődhessenek. Lehetséges azonban az is, hogy a jegybanktörvényben vagy a bírói karral kapcsolatban még néhány további módosítást kell tenni, amelyek késleltethetik a tárgyalások kezdetét.
A hivatalos megbeszélések e forgatókönyv alapján májusban vagy júniusban kezdődhetnek, és a program létrejöttét végül júliusban vagy augusztusban jelenthetik be.
A Morgan Stanley által 35 százalékos valószínűségűre becsült kedvezőtlen forgatókönyv alapján az Európai Bizottság úgy dönt, hogy Magyarországnak nem sikerült teljesítenie a feltételeket, és a felvetett kifogások közül az adatvédelmi és a bírósági ügyet Brüsszel az uniós bíróság elé terjeszti. Emellett az eurójegybank (EKB) is negatív véleményt fogalmazhat meg az MNB-törvény javasolt módosításaival kapcsolatban, és ez további késedelmet okozhat. E forgatókönyv alapján valószínűtlen, hogy megkezdődhetnek a hivatalos tárgyalások.
A másik kockázat az, hogy ha a befektetői kockázatvállalási hajlandóság megfelelő mértékű, akkor Magyarország vonul ki a tárgyalásokról, azzal az indokkal, hogy biztonsági háló nélkül is tudja magát finanszírozni a piacról - állt a Morgan Stanley londoni elemzőinek ebben a forgatókönyv-változatában.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve