Spányik Gábor, a MAHART PassNave ügyvezetője elmondta: a projekt megvalósítására a cég mintegy 200 ezer eurót (mintegy 65 millió forint) fordított. Ennyibe került a hajó, az azt fogadó ponton és a parti infrastruktúra fejlesztése.
Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára közölte, hogy a Duna magyarországi szakaszán a hajózás feltételeinek javítására - például a kikötők és a hidak fejlesztésére - mintegy 67 milliárd forint áll rendelkezésre. Hozzátette, hogy a Dunán hajón Budapestre érkező vendégek száma az utóbbi időben dinamikusan növekszik, meghétszereződött. Most éves szinten mintegy 160 ezer turista érkezik a magyar fővárosba szállodahajókon. A projekt sikeres kivitelezésében közreműködött az FKF Nonprofit Zrt. és a Főkert Nonprofit Zrt. is. A kormány számít a MAHART PassNave közreműködésére a jövő évi budapesti vizes világbajnokság közlekedésének zökkenőmentes lebonyolításéban.
Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes, a Garam 2 átépített ponton (zöld kikötő) átadásakor kézenfekvőnek nevezte, hogy a szálloda- és étteremhajókon keletkező hulladékot a vízfelőli oldalon gyűjtsék össze. Így ugyanis tehermentesíteni lehet a rakpartokat, kisebb lesz a zaj- és a károsanyag-kibocsátás is. A környezetterhelést csökkentő projekt mintául szolgálhat más városoknak is a Duna partján, ugyanis csak Amszterdamban szállítják el a hajókról a szemetet hasonló módon.
A hulladékgyűjtő hajó - az első hónapok (a próbaüzem) tapasztalatai alapján mintegy 30-40 köbméter (átlagosan 16 tonna) szemetet tud naponta szelektív formában elszállítani. Ez 7-8 darab, 180 fős, kabinos hajó kiszolgálását jelenti.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve