A parlament 245 igen, 95 nem és 2 tartózkodás mellett fogadta el Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szeptember 16-án benyújtott javaslatát.
A törvény egy új, hőoldali támogatási rendszer bevezetését célozza meg. Az új támogatási rendszer alapvető célkitűzése a lakossági távhőárak szinten tartása mellett az, hogy a közszolgáltatási kötelezettséget ellátó távhőszolgáltatókat ösztönözze a ténylegesen primer energia megtakarítással járó, nagy hatásfokú, kapcsolt termelésből való vételezésre.
A hőszolgáltatónak nyújtandó támogatást a MAVIR folyósítja majd egy elkülönített számla terhére. A folyósítást és a jogosultságot a Magyar Energia Hivatal (MEH) folyamatosan ellenőrzi.
A szaktárca ezzel összefüggésben korábban közölte: MEH az augusztus 31-i határidőig benyújtotta javaslatát az új távhő árszabályozásra és az alkalmazandó árakra; a távhőszolgáltatás a tervezett változások nyomán az ország minden részén egységes díjszerkezettel és árképzési elvekkel, az állam erős szerepvállalásával működik majd.
A törvény szerint a távhőszolgáltatásban a hatósági árnál magasabb árat a szerződésben érvényesen kikötni nem lehet. A hatósági árat kell alkalmazni abban az esetben, ha a felek az árban nem állapodtak meg, vagy ha jogszabály megsértésével más árban állapodtak meg.
A miniszter rendeletben állapítja meg a távhőszolgáltatási támogatás mértékét, ezenkívül többek között a távhőszolgáltatási támogatásra való jogosultság feltételeire, a távhőszolgáltatási támogatással kapcsolatos adatszolgáltatásra, adatkezelésre, a távhőszolgáltatási támogatás kezelésére, nyilvántartására, kifizetésére, elszámolására, felülvizsgálatára és ellenőrzésének rendjére vonatkozó szabályokat.
A jogszabály október 1-jén, a távhő hatósági ármegállapításával együtt lép hatályba. A képviselők 245 igen, 94 nem és 2 tartózkodás mellett elfogadták a törvény sürgős kihirdetését is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve